Barátommal leültünk sörözni egyik nyári délutánon – nem a kanapéra, hanem a masszázsmedencéjébe.
(Van, aki kanapé helyett vesz jakuzzit.)
Egyszer csak azt mondja nekem:
„Figyelj csak, a tavalyi nyaramra alig emlékszem.
…És minden élmény él bennem, amikor jakuzziztunk.
Emlékszem, hogy a fiam este 11-kor ült velem a medencében és olyan mély titkaiba avatott be, amikbe korábban soha.
Áthívtam a mamát és évek óta először láttam igazán mosolyogni.
Rendeztünk pár összejövetelt a barátokkal.
Minden emlékem megvan, ami számít.”
Megvan, hogy hol voltunk nyaralni.
Pár munkával töltött nap is rémlik…
Jó lett volna azt mondani, hogy „mindezt a Haiti jakuzzinak köszönheted, drága barátom” – de valójában magának köszönheti. A jakuzzi „csak” segített: összehozta a családot, apropót adott a partihoz, kényelmével oldotta a gátakat.
Szeretek úgy gondolni a munkánkra, hogy masszázsmedencének álcázott emlékgyárakat készítünk. Ön megveszi például a Haitit, és ha használja, akkor minden évszakból megmarad legalább 3-4 olyan délután, amire érdemes emlékezni. Talán több is.
Barátomnál egy VitalSpa Haiti Eco jakuzzi van, ahogy még több száz magyar teraszon, kertben, nyaralóban és hotelben is ez a modell „gyártja az emlékeket” és gyönyörködteti a medencézőket.
Barna Péter (Keszthely) is Haiti Eco mellett döntött:
„A balatoni nyaralónkba a Haitit választottuk az alacsony áramigénye miatt, mivel nagyon macerás lett volna a villanyóránkat nagyobbra cserélni. Imádom, hogy délelőtt Budapestről el tudom indítani a felfűtést, és délután mire leérünk, már a jakuzziból tudjuk nézni a naplementét.” – Barna Péter (Keszthely)
Mi a VitalSpa Haiti Eco medencék népszerűségének titka?
Barátom szerint az ára kellően alacsony ahhoz, hogy az ember tényleg elgondolkodjon rajta.
„Hm, amúgy csak jövőre akartam jakuzzit venni, de ha csak ennyibe kerül, akkor… hm!”
És már képzeli is el azt a reggelt, ami még akkor is jól sikerül, ha egyébként rosszkedvűen ébredt, front miatt fáj a feje és a tőzsdei grafikonok sem javítják a hangulatát.
Ilyenkor vesszük elő a hangulatjavító nehéztüzérséget („nehézvizérséget”), ami a Haiti jakuzzi – igen, kérem, másoknak hotelbe kell menni effajta wellnessélményért, Önnek meg a… teraszig? Kertig? Erkélyre? (Majd az ingyenes helyszíni felmérésen elmondja nekem, hova tervezi a medencét.)
Odasétál gyönyörűséges medencéjéhez. Kézfejével megnézi a víz hőfokát – liccs és loccs –, „de hiszen ez tökéletes!” Miért is ne lenne az? A 4 évszak hőszigetelés és a thermotető ott tartja a hőmérsékletet, ahova állította.
Kávéval (vagy chai lattéval) kezében lépeget a kortalan szépségű falépcsőn (csúszásmentes természetesen), a selyem selymességű vízben hátradől, ízlés szerinti masszázsprogramot állít be, majd telefonon átpörgeti a híreket… vagy e-könyvet olvas… vagy a gondolataiban is elmerül, nemcsak a vízben. Közben Spotify-on pezsgő dallamok dúsítják az élményt úgy, ahogy a levegőfúvóka dúsítja a vizet.
Tökéletes „élni tudni kell” pillanat minden reggelre. És az ára még mindig a „csak ennyi?” sávban mozog.
Na de mennyi az a „csak ennyi”?
Sok ember gondolja úgy, hogy egy modern magyar masszázsmedence ára valahol egy új autó környékén lehet.
Megnéztem egy autós adásvételi portálon: a legolcsóbb új kocsi 4 585 000 Ft… plusz ÁFA… plusz papírmunka… „és akkor még nem ettél, nem ittál” (nem egy presztízsmárka innovációval csurig töltött kocsiját nézegetjük ennyiért, hanem a legelső olyat, ami gurul).
Ezzel szemben a VitalSpa Haiti medencéje árban a fele… se.
A VitalSpa Haiti Eco mostani (2023. nyár) listaára 2 350 000 Ft. Valószínűleg Ön nem árérzékeny vevő, ettől még a jó ajánlatokat szereti. Ezért a Haiti még akkor is megéri, ha épp nincs rá akció – ennek egyik oka a piaci környezet, amely emelkedésre kényszerít minden terméket. A Haiti átlagára így alakult az utóbbi években:
Mivel Magyarországon gyártunk (és magyar cég vagyunk), ezért nincs vám, nincs magas szervizköltség (nem a világ másik feléről rendelünk alkatrészt vagy alapanyagot), kevéssé érint minket a globális láncok megfeszülése (pl. ha nincs konténer).
Ráadásul az árrésünk fix, a pénzügyünk feszes – ez azt jelenti, hogy akármilyen makrogazdasági környezet vesz minket körül, a VitalSpa-medencék árcédulájára nézve mindig azt fogja gondolni: ez tisztességes ár, ár-értékben a piac talán legjobbja.
Az a jó alapfelszereltség, ami 100%-os jakuzziélményt ad
Más területről indítsuk példánkat:
Ön vesz egy biciklit, ami „egyben van”. Kigurul a boltból és tud vele menni hegynek föl, de inkább hegynek le. Teljes értékű biciklit vásárolt.
Minden más már extra – talán kell Önnek, talán nem. Vázra szerelhető nyeregtáska, dizájnos pedál, kormányra szerelhető telefontartó – ezek nélkül a bicikli nem „rosszabb”.
Hasonlóan teljes a Haiti Eco alapfelszereltsége.
A jakuzzicsomag része:
- 33 db fúvóka (tartós rozsdamentes acélborítással),
- 1 db masszázspumpa,
- 1 db keringetőszivattyú,
- színterápia,
- ózonfertőtlenítés,
- fém tartószerkezet (15 év garanciával),
- 4 évszak hőszigetelés (ettől lesz fenntartható és gazdaságos),
- tartós és gyönyörű „thermowood” fa oldalburkolat (natúr, dijoni dió vagy antracit szürke színekben),
- biztonsági fagyásvédelem program,
- automata tisztító, programozható szűrési ciklusok,
- 7,4 m2 dupla antibakteriális papírszűrő,
- kiváló minőségű antibakteriális medenceakril (fehér, cameo, sterling silver vagy majestic sky színekben)
- tiszta, energiatakarékos és modern gyártástechnológia,
- kérésre peremről vezérelhető hőszivattyúval,
- ingyenes első szerviz.
Mindez a maga 250 kg-jával, 1200 literes űrtartalmával érkezik. Tekintélyt parancsol? Talán.
Az viszont biztos, hogy a Haiti masszázsmedencének nincsenek sztárallűrjei: 1x32A áramigényt kér 230 V-os hálózati csatlakozásról – vagy 3x16A 400 V-ról.
(Ingyenes kiszállás után megmondjuk, hogyan érdemes „ellátni kakaóval” az új VitalSpa-jakuzziját).
Még semmi extrát nem kért bele, de már az összes innovációt tudja, mint amit a legjobb felszereltségű VitalSpa jakuzzik. Hogyan lehetséges ez?
Ez a felszereltségi koncepciónkból adódik: nálunk nincs olyan, hogy rosszabb motort kapnak a kis jakuzzik (mert a fúvókákhoz és a csőrendszerhez igazítjuk a kapacitást) vagy gyengébb a fémváz (15 év garanciát kap rá, a mi érdekünk is az, hogy jó legyen). A hatékony 4 évszak hőszigetelés is alap!
A kedvező ár a 26 évnyi tapasztalat mellett úgy érhető el, hogy ez a jakuzzi méretében kisebb (kevesebb anyag = olcsóbb gyártás), másrészt nincsenek „jó, ha van” funkciók, mint a vízcsobogó, vízeséses fejpárna vagy Easy Control vezérlés. Ezek tényleg kényelmes dolgok, de extrák.
A medencemester tökéletes méretezése
A Haiti 206 cm x 197 cm (olyan téglalap, amely majdnem négyzet).
Miért nem kereken 200 x 200 cm? Mert a Haiti medencekoncepciójának ez a legjobb méret.
„Hát az meg micsoda?”
Jöjjön velem a tervezőasztal mellé és megmutatom.
A medencetervező a végső fürdésélményt skicceli föl, majd abból dolgozik visszafelé. Elképzeli az Ön tökéletes délutánját. Szeme előtt lebeg az, hogy milyen masszázsfunkciókra vágyik, milyen gyakran hívna át barátokat, alapvetően milyen célból vásárolja a jakuzzit (lehet partikellék, lehet családot összehozó élménysziget, lehet a jakuzzi egészégügyi eszköz), mennyit szeretne foglalkozni a fenntartással, mennyit költene rá (minden létező extrát beleálmodott, mint az Atlantisba, vagy alapvetően a fürdésélményért veszi, nem a pluszokért).
Ezen elképzelésekből már lehet becsülni egy férőhelyszámot és egy első tervet a fúvókaelosztásra.
Ezután a tervbe bele kell dolgozni a VitalSpa minőségi szempontjait.
- A VitalSpa jakuzzik energiatakarékosak: jól kezelik a vizet, jó gazdaként terelgetik a hőt. A 4 évszak hőszigeteléssel a jakuzzi gépészetét (pumpa, motor, kérésre légkompresszor) is a téli fűtésre használjuk, mert így kevesebb energiát fogyaszt a vízhő szinten tartása, Ön pedig élvezi a meglepően alacsony áramszámlákat. Ehhez az kell, hogy ne „ahova befér” alapon rakjuk a medencetest alá a berendezéseket, hanem stratégiai helyekre: számoljuk ki, mennyi hőt termel, azt melyik felület hogyan vezeti át, hogyan lesz a medence a legtakarékosabb.
- A VitalSpa masszázsmedencék legendásan kényelmesek (jöjjön el a bemutatóterembe és próbálja ki), ezért a tervezőasztalon sok tervezési órát „költünk el” arra, hogy minden ülő- és fekvőhely a lehető legtágasabb legyen.
- A súlyelosztást sokszorosan túlbiztosítjuk. 15 év garanciát kap a fém tartószerkezetre (ez a piac legjobbja), de ezt mi igen könnyen adjuk, mert a váz lényegében elpusztíthatatlan. 26 éve készítünk minőségi masszázsberendezéseket, a cikk írásához átnéztem a szervizadatbázisunkat: még soha nem volt gond a vázzal.
És így medencemesterünk megtalálja azt a méretet és helykiosztást, amivel a jakuzzi minden szempontot kipipál, a piacon meg kb. mindent lepipál.
A bemutatóteremben végigsimítja tükörsima medenceakrilját, elnyújtózik benne, minden férőhelyet kipróbál – érezni fogja, hogy ezt olyan emberek készítették, akik nagyon tudnak masszázsmedencét csinálni. Minden pórusából árad a rutin és a kényelem.
6 hely, de hány személynek?
Öntsünk tiszta vizet a medencébe: a hely és a jakuzzi befogadóképessége nem azonos. A Haiti tapasztalataim szerint 3-4 személy egyidejű használatának kényelmes – ez az Ön családjában lehet több vagy kevesebb is. (2 szülő és két kisgyerek könnyebben elfér ott, ahol a fél kosárlabdacsapat már nem).
A legbiztosabb: eljön a bemutatóterembe és megnézi, „mi merre hány méter” a medencetestben.
Az elképzelést segíti, ha megnézzük a férőhelyeket.
1 fekvőhely a hosszanti (206 cm) oldalon. Ezt úgy alakítottuk ki, hogy nagy és/vagy széles emberek is tágasnak, kényelmesnek érezzék. Ha megnézi a kis ficakot a kép bal sarkán, azt látja, hogy pont úgy kapott ívelést a medencetest, hogy elférjen a bal kar és a váll. Háta mindkét oldalát 3-3 fúvókával lazíthatja ki, nyaka kényelmére fejpárna vigyáz, combhajlítóját, vádliját és talpát célzott fúvókák gyönyörködtetik – a Haiti egy „masszőr” 14 kézzel.
5 ülőhelyünk közül a bal szélsővel indulunk:
- Gerinc környéki izmokat célzó fúvókapár. Helyezkedéstől függően gerincoszlopától jobbra vagy balra kapja a mély masszázserőt.
- V alakú fúvókakiosztás a sarokban, ez főleg a derék izmaira megy (ha ülőmunkát végez és jár masszőrhöz, akkor tudja, hogy a csípő fölötti derékizmok olyan kellemetlenül tudnak feszülni – ez a hely az alsó fúvókákkal épp ezt kezeli).
- Gerinc környéki izmokat célzó hely, de ez már lábfúvóka nélkül.
- A másik sarokhely 4 tekintélyt parancsoló fúvókával a széles hátizmokat és a lapocka környéki izmokat dögönyözi át. Hátedzés után ez a hely maga a mennyország.
- Az 1 fúvókás hely hűsölni van (ez tehát a hűsÜlés 😊), ha valaki épp nem vágyik masszázsra (vagy pihentetné frissen átgyúrt izmait).
„Mire leérek a Balcsira, csobbanásra kész a medencém.”
A VitalSpa medencékhez kérhet távoli vezérlést – ez egy applikáció, amihez csak Ön fér hozzá.
Mivel zárt netes hálózaton csatlakozik a medencéjéhez, így a távolság nem számít: ha épp egy decemberi napon érzi azt, hogy kicsit sok az élet, akkor beül a kocsiba, applikáción beállítja a medence hőfokát… és mire 1,5 óra múlva a nyaralóba érkezik, medencéje már meleg vízzel várja Önt.
-5 fokban beülni a teraszon levő jakuzziba fenséges, igazán fenséges.
Így lesz VitalSpa Haitije hamarabb, mint gondolná
Mivel Magyarországon gyártunk, ezért általában 3-4 hetes vállalásra készítünk masszázsmedencéket.
Na de hogy pontosan milyen extra felszereltséggel kéri a Haiti Eco-t, azt majd a bemutatóteremben szakértő kollégánkkal beszélgetve könnyen eldöntheti. (Az alapfelszereltség is 100%-os jakuzziélményt ad, de sok cseresznye fér még a tortára.)
Ha időpontot foglal a zuglói masszázsmedence-központba, soron kívül fogadjuk.
Ha még tudatosabb döntést szeretne hozni, ajánlom jakuzzi kisokosunkat (ezt akkor is érdemes átfutnia, ha végül nem VitalSpa-t választ).